Karczeby - Kivághatatlan Adam Panczuk kiállítása a Főfoto Galériában A Kelet-Lengyelországban beszélt nyelvjárások egyikében, amely a lengyel és a fehérorosz keveréke, azokat az embereket, akik erősen kötődnek a nemzedékek óta művelt talajhoz, „karczebeknek” nevezték. A karczebek puszta kézzel irtották az erdőket, hogy termőföldre tegyenek szert. A Karczeb szót azonban arra is használták, hogy leírják azt, ami a fa kivágása után megmarad - egy gyökerekkel rendelkező tönk, amely a földben marad. Ezt az emberekre is vonatkoztathatjuk: a hatóságoknak még a sztálinizmus idején sem volt könnyű kiirtani, elűzni őket a földjükről. A talajhoz, a földjükhöz való ragaszkodásukért gyakran a szabadságukkal vagy az életükkel fizettek. Haláluk után eggyé váltak a termőfölddel, így maga a talaj is karczeb lett, melyet később utódaik ebben a szellemben is műveltek. A szerző, Adam Panczuk nagyapja temetése után nem tudott szabadulni a gondolattól, ami a pap szájából hangzott el: - Nagyapád egész életében a talajt fürkészte, hogy halála után visszatérhessen hozzá. Panczuk rájött, hogy műveiből egészen addig hiányzott az az erő, amely képes megérinteni a közönséget. A Karczeby szériára két hónapig készült: jegyzeteket készített, beszélgetett az emberekkel, bőven szánt tehát időt az előkészületekre. A sorozat képeiről sugárzik mély kapcsolata képeinek alanyaival, és bár a figurák helyenként pózolnak, nagyon is hitelesek maradnak. A portrék komolyak, de átitatja őket valamiféle könnyedség. Egyszerre tudunk gyönyörködni és mosolyogni, és talán megértjük, mit jelent karczebnek lenni.
